Balatonátúszás
Eddig összesen háromszor vettem részt a Révfülöp és Balatonboglár között tartott Balatonátúszáson. Eddigi eredményeim:
| 1995 | 2 óra 44 perc |
| 1996 | 2 óra 13 perc |
| 2001 (07.28) | 2 óra 24 perc 55 mp. |
| 2006 (07.22) | 2 óra 44 perc 09 mp. |
Legelőször 1991-ben szerettem volna elmenni átúszni a Balatont. Aztán később Tomi barátomat is rávettem erre az "örültségre", de még mindig csak uszodába jártunk, es semmit sem tudtunk az egészről. 1992-ben már komolyabb szándékkal készültem, de aztán erős szülői féltés miatt (15 éves voltam) otthonmaradtam. Aztán 1993-ban már tudtuk az időpontot, de akkor a versenyt elhalasztották. 1994-ben megint máshol voltam július végén, végül hosszas készülődés után 1995-ben hárman (Edit, Tomi és jómagam) nekivágtunk. Borús idő volt, hideg vizzel, és a rajtnál két és fél órát álltunk sorban. Végig együtt úsztunk, így mindhármunknak azonos időeredménye lett. Abban az évben borzalmas szervezési nehézségekkel küzdöttünk meg, mert a célban sem ment minden simán...Mindenért (üditő, eredménylap, csomag) hosszú sorok kigyóztak, és polót is csak szerencsével tudtunk venni. (akkor még külön kellett fizetni érte!)
Egy évvel később gondoltam, megpróbálok javitani az eredményen, és kicsit gyakoroltam tavasszal a gyorsúszást. A Balatonban azért mellben úsztam, mint 1995-ben, de időnként átváltottam gyorsba. Ennek köszönhetően tudtam az időn sokat javitani. Az idő is jó volt, a szervezés is sokat javult, osszeségében minden jobban sikerült ebben az évben. Ezen felbuzdulva mentem el a másik úszóversenyre, az Öbölátúszásra. Kicsit szomorú, hogy fordított sorrendben van a két úszás, mint ahogy azt a józan ész diktálná, hiszen július végén van a hosszabb Balatonátúszás (5,2 km), és augusztus második hetében az Öbölátúszás a maga 3,6 km-vel (Balatonfüred és Tihany között). 1995-ben ide is egyedül mentem, csak úgy, szerencsét próbálni.
| 1995 | 1 óra 31 perc |
| 1996 | 1 óra 43 perc |
1996-ban is mentem az Öbölátúszásra mentem, Az "Öböl"-ben akartam javitani az időmön, de ez borzasztóan félresikerült, hiszen a rajtban elszakadt az úszószemüvegem gumija, így aztán a sok tévelygés miatt 12 percet rontottam '95-höz képest.
Aztán jöttek a sötét évek, (fülbetegségem és műtétem miatt nem mehettem sokáig víz közelébe, abban az időben füldugóval úsztam). Aztán ajánlottam a rendezvényt nagybátyámnak, és hát nekem is kedvem támadt "nosztalgiázni", így kerültünk mindketten a 2001-es Balatonátúszás rajtjába. Jóval profibban csináltunk mindent mint '95-ben, de hát a harmadiknál már sok mindenre fel voltunk készülve, tudtuk melyik sorba érdemes beállni a nevezésnél, mivel kell zsírozni indulás előtt, stb. . Mivel 2001-ben edzés nélkül vágtam neki a távnak, célom csak annyi volt, hogy a '95-es időmnél ne legyek rosszabb. Az úszás alatt rengeteget kellett kényszerűségből megállnom, az úszószemüvegem meg a füldugók miatt is, ami miatt sokat lassultam, ráadásul ismét végig mellben úsztam, úgyhogy szerintem nem kell szégyenkeznem az elért eredmény miatt. Nagybátyám szédületes tempóval remek időt úszott, hiába, aki készül...
Németországi éveim alatt az itthoni szabit nem úszással töltöttem, most, miután hazaköltöztem, gondoltam megint elmegyek úszni egyet a Balcsiban. Szokás szerint készülés nélkül, hát ez az időeredményen is meglátszik....